Rendszeresen járok ki a helyi menhelyre kutyákat sétáltatni, foglalkozni velük. Ennek kapcsán ébredt fel bennem a vágy, hogy szeretném a menhelyen élő kutyákat a lelkesedésemen és szeretetemen túl szakmailag is segíteni. Elkezdtem tanfolyamokat nézni, így találkoztam a Láthatatlan Póráz Módszer & Program oktatói képzésével. Már első olvasásra megragadt a leírás, éreztem, hogy ez egy olyan út, amire rá kell lépnem és végig kell mennem rajta. Nemcsak a kutyák, hanem magam miatt is. A tanfolyamra egy olyan kutyussal, Bobbyval érkeztem, akinek már az örökbefogadását terveztem, azonban akkor még a menhely lakója volt. Közösen léptünk az útra, együtt tapasztaltuk meg a módszert, Bobbyt a tanfolyam alatt örökbe fogadtam és azóta is együtt járunk ezen az úton minden nehézségével és szépségével együtt.

Eddigi életem során is sokat foglalkoztam önismerettel, igyekeztem megérteni a viselkedésemet, reakcióimat, érzéseimet. Ez vezetett végül a segítői szakmához. Mindezekkel a korábbi tapasztalatokkal, élményekkel mágnesként vonzott az a szemlélet, hogy a kutya által még jobban megérthetem önmagamat is és a saját érzéseimet, akár tudattalan viselkedésem kivetülését a kutyára. Ezáltal megértéssel és elfogadással tudom segíteni őt a tanulásban, fejlődésben, hiszen mindezek befolyásolják a reakcióit, hatással lehetnek viselkedésére. Bobby múltjában szerepel az utcai élet és a bántalmazás. Elképesztő élmény volt megtapasztalni azt, hogyan oldotta ki belőle a múltjában történt traumákat a LPM&P szemlélete és módszere és hogyan vált gátolt, félős kutyából egy magabiztos, kapcsolódó, felszabadult, mosolygós baráttá.

Hiszek az élethosszig tartó tanulásban. Nincs ez másként a kutyákkal sem. Úgy gondolom, nincs olyan, hogy készen vagyunk. Egy traumákat megélt kutyánál ez különösen így van. Minden nap tanulunk, fejlődünk, előre lépünk, hol kisebbet, hol nagyobbat. Van, hogy közben visszacsúszunk kicsit, de mégis előrébb vagyunk, mint ahonnan indultunk. A módszer egyik hatékonyságát ebben látom, hogy nagyon apró lépésekben is lehet vele haladni, a kutya tempója az irányadó, nem pedig elrángatjuk oda, ahol mi szeretnénk lenni. Persze ehhez szükség van nagy adag türelemre. Emellett pedig pozitív megerősítésre, szeretetre, alázatra, felismerésre, megértésre és elfogadásra. Mind magunkkal, mind a kutyánkkal szemben. A módszer másik hatékonyságát ezen kulcsszavak tartalmában és ezek kölcsönhatásában látom. Az én belső indíttatásom, hogy a kutyák tanítása mellett a gazdiknak is segítsek közelebb kerülni önmagukhoz, saját viselkedésük felismeréséhez, megértéséhez. Hiszen így tudják igazán jól segíteni kutyájukat is. Szeretném, ha értenék és éreznék kutyusukat és ezáltal a lehető legteljesebben élnék meg együtt a pillanatokat úgy, ahogyan az mindkettőjüknek élvezetes és jó.