Első „saját” kutyámat 2016 nyarán fogadtam örökbe közvetlenül miután elköltöztem és befejeztem az egyetemet. Ebben az időszakban kerestem önmagam, nem tudtam mivel szeretnék igazán foglalkozni. Azt tudtam, hogy az állatok és a természet szeretete a legfontosabb az életemben és én ebben a közegben fogom megtalálni azt amit szívvel lélekkel tudok csinálni. Ebbe a helyzetbe hoztam be Mázlit aki ki is követelte a figyelmemet. Már az első napokban felmerültek olyan dolgok amit az akkori felszínes tudásommal nem tudtam kezelni. Arról volt szó, hogy nem tudtunk vele nyugodtan elmenni sétálni, mert minden egyes pillanatban letapasztott orral keresgélte, hogy mit tud felenni a földről. Ez teljesen természetes a kölyköknél, de Mázli már 2 hónapos korában menhelyen volt és ott a többi kölyökkel naponta 1x kaptak enni. Amikor hozzánk került nagyon vékony volt és szó szerint a vas szöget is képes volt megenni. Innen indultunk, én folyamatosan üvöltöztem vele és próbáltam erővel elvenni tőle amit felszedett, aminek köszönhetően hatalmas távolság alakult ki közöttünk. Nem szerettem vele sétálni, mert már indulás előtt azon aggódtam, hogy mit fog felenni, mikor kell majd orvoshoz vinni, mikor fog mérget felenni és mikor fog ebbe belehalni. Ha felszedett valamit már rohant is el vele, és már játék volt az egész. Amikor láttam, hogy megeszi a műanyag kupakot, a hajgumit, fülhallgatót stb… egyre idegesebb voltam, ő pedig mindig elfutott előlem és az volt a vége, hogy lenyelte azt ami éppen a szájában volt. A Láthatatlan Póráz Módszerrel először 2017-ben találkoztam,akkori angol tanárom ajánlotta nekem Dömötör Júliát. Éppen munkakeresésben voltam, így elmaradt, hogy tanfolyamra jelentkezzünk, de időnként ránéztem a honlapra és belebotlottam az oktatóképzésbe. Mindent elolvastam róla és ott motoszkált bennem, hogy egyszer majd jelentkezni fogok. 2018-ban többször is ott volt a gondolat, mi lenne ha belevágnék. Aztán ősszel egy workshop segített a döntésemben. Emlékszem aznap este amikor hazaértem, az volt az első dolgom, hogy megnyitottam a honlapot és jelentkeztem a 2019 Tavaszi Oktatóképzésre.

Az Oktatóképzés megváltoztatta a gondolkodásmódomat. Teljesen az életem részévé vált az amit 3,5 hónap alatt megtanultam és már a kurzus első alkalmán tudtam, hogy tréner szeretnék lenni. Itt mi nem csak kutyákat képzünk ki, ez annál sokkal több. Az, hogy a saját kutyámmal átélhettem a folyamatot megtanított hogyan tudunk minőségi időt eltölteni együtt úgy, hogy abban egyikünk se sérüljön, sőt mindketten élvezzük azt amit csinálunk. Elkezdtem arra figyelni, hogy mi játszódik le bennem egy-egy szituációban, így egyre könnyebben észreveszem az ő jelzéseit is. Elvárások helyett pedig elfogadom és segítem őt. A kapcsolatunk folyamatosan változik, napról-napra egyre szorosabb. Látom rajta, hogy egyre jobban megbízik bennem és én is így érzek vele kapcsolatban.

Az oktatóképzést követően 2019 júliusában indítottam el a vállalkozásomat. Jelenleg egyéni ügyfelekkel dolgozom Budapesten. Hatalmas élmény a gazdikkal is végig vinni a folyamatot A célom az, hogy szakmailag még tovább fejlődjek és mindezt egyéni illetve csoportos oktatás keretében tovább tudjam adni. Azt szeretném, hogy minél többen megélhessék milyen szeretettel, büntetés nélkül kapcsolódni egy másik élőlényhez.