Az Európai Unióban a terület és a lakosság arányának figyelembe vételével Magyarországon él a legtöbb kutya. Ez lehet átok és áldás is. Áldás akkor, ha felismerjük egyedülálló, fejlődést biztosító lehetőségeit.
A Kutyabarát Magyarországért Programmal arra hívunk, hogy bátran szembe nézve a tényekkel, majd lépésről-lépésre cselekvéssel legyünk egyre tudatosabb kutyatartó nemzet.
Utópisztikusnak tűnik vagy őrültségnek? Meglehet. Attól függ, hol van a fókuszunk, hiszünk-e a jó ügyek sokszorozó erejében és a kis lépések csodájában. Én hiszek!
Ez egy szerelem küldetésünk, amit elsőként az is bizonyít, mennyire magával ragadó a megjelenése. A benne foglalt változás lehetősége pedig egy új dimenzió kapuját nyitja előttünk.
Mert ma még több mint sokan valódi információk nélkül és impulzus vásárlásból elkövetett kutyabeszerzők vagyunk. Emellett gyakori, hogy nem vagyunk tisztában a kutya alapvető szükségleteivel sem és olyan elvárásokat támasztunk a kutyával szemben, amik részéről nem teljesíthetőek.
Így mielőtt kutyát szereznénk, elengedhetetlen, hogy hiteles ismereteket szerezzünk a kutya, mint faj szükségleteiről és a fajták igényeiről, majd ezeknek tudatában megvizsgáljuk életvitelünket és körülményeinket: alkalmasak vagyunk-e a kutya mint faj tartására?
Mert a kutyák legtöbbjét nem, illetve nem jól szocializáljuk. Ebből fakadó kapcsolódási és viselkedésbeli hiányosságaikat viselkedés problémának cimkézzük és jogot formálunk kényszerítésükre, büntetésükre, bántalmazásukra. Modern kori állatkínzók vagyunk.
A kapcsolatfókusz el kell kísérjen bennünket a kutyánk velünk töltött első napjától kezdve különösen az utolsóig, hiszen a kutyánk számára mi vagyunk a biztos pont, így akár napi gondozásakor, vele való foglalkozáskor, oktatásakor és a legkülönfélébb élethelyzeteinkben számít a kényszerítés-, büntetés-, bántalmazásmentes, értő–érző jelenlétünkre.
Mert legtöbben az ivartalanítást még felesleges kiadásnak, mi több, úri hóbortnak tekintik. Vagy épp megannyi tévhitet tartunk életben ahelyett, hogy hiteles helyről informálódnánk. Elhárítjuk felelősségünket és nem értjük meg, hogy amikor kölyökkutyák születnek nálunk, mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy csordultig vannak az állatotthonok és évente több ezer kutyát pusztítanak el gyepmesteri telepeken.
A kutyánk ivartalanításának felelőssége túlmutat a saját állatunk jóllétén és közös életminőségünk jobbításán. Az, hogy ne szülessen több kutya, társadalmi kötelességünk, mellyel kutyák százezreit menthetjük meg a kínszenvedéstől.
Mert nem vagyunk tisztában azzal, hogy ki is valójában a kutyatenyésztő, honnan ismerszik meg és miért egy külön szakma a kutyatenyésztés és miért nem csak arról szól, hogy Bodri átugrott Fifihez kiskutyát csinálni. Legtöbben a hozzá nem értés vagy haszonszerzés miatt kényszerítenek beteg testekbe lelkeket.
A kutyafajták tenyésztése egy igen sokrétű, nagy tudást és mégnagyobb felelősséget igénylő szakma. A szakértő tenyésztő ismérve, hogy elkötelezett az adott fajta egészsége és munkabírása mellett, és igyekszik a fajta kezdeti standardja mentén tenyészteni, miközben elhatárolódik a fajták újradizájnolt és egészségtelen testfelépítésétől.
Mert egyáltalán nincsenek információink vagy téves elképzeléseink vannak a gyepmesteri telepekről, menhelyekről és állatotthonokról. Legtöbben azt gondoljuk, hogy ott csak beteg, öreg, lelki sérült kutyák vegetálnak.
Az önkéntesség akár tevőleges, pl. kutyasétáltatás egy állatotthonban, akár tárgyi, vagy anyagi adomány, emberségünket mutatja, ha legalább havi rendszerességgel életünk részévé válik. És ha kutyát szeretnénk, ismerkedjünk meg az örökbefogadással, hiszen meglehet, az egyik menhelyen ott vár ránk a kutya-lelkitársunk.
Az immáron 10 éve oktatott módszertanom végre könyvben is elérhető. Számtalan modellel, ábrával és fotóval segítem a kutya, önmagad és kapcsolatotok megértését.
A kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolódás semmihez sem fogható. Azt kialakítani egyszerű, ám sokszor nem könnyű. Ehhez adok könyvemben holisztikus szemléletű rendszert, mely már több ezer embernek adott segítséget az értő-érző kapcsolat megéléséhez.
Ha pedig az ingyenes online kurzusok anyagát szeretnéd a kutyáddal minőségi, külön a Kutyabarát Magyarországért küldetéssel logózott tréning eszközökkel tanulni és kutyusodnak tanítani, akkor lehetőséged van megrendelni a:
Ezeknek az eszközöknek a csomagban megvásárlása csak egy lehetőség, nem kötelező, ezeket te magad külön is beszerezheted. Sőt videó is szól arról, milyen tréning eszközökre lesz szükség, mit mivel lehet helyettesíteni, hogy minél áramlóbban tudd kutyusodat tanítani.
Nem. Sem belépni, sem fizetni nem kell. A Kutyabarát Magyarországért Program egy vízióra megalkotott cselekvési terv, amihez bárki csatlakozhat az által, hogy cselekszik. Hogy hogyan? Így:
4. Ha tenyésztő vagy, tudatosan és elsősorban a fajta egészségét szem előtt tartva tenyésztesz és megfelelsz minden kritériumnak a tenyésztés szakmaiságában.
5. Tisztelettel és őszintén támogatsz egy vagy több állatotthont rendszeres önkéntes munkával és/vagy anyagi hozzájárulással.
Elfogadjuk, ha nem értesz egyet sem velünk, sem az értékekkel, amik számunkra fontosak.
Szerencsére egy olyan társadalomban élünk, ahol bizonyos keretek között mindenki saját maga dönthet arról, hogyan, milyen értékek mentén éli az életét.
Semmi gond, ha nem szimpatikus számodra a víziónk és a cselekvési tervünk. Nem célunk mindenkinek megfelelni, sőt, valójában senkinek sem szeretnénk megfelelni, így téged sem kötelezünk semmire sem.
Ha nincsenek közös céljaink, közös pontjaink, teljesen rendben van az is. Köszönjük, hogy az oldalra látogattál, idődet és figyelmi energiádat szentelted az olvasásnak. Visszavárunk, ha később visszatérnél akár csak olvasni, informálódni, szétnézni.
Semmiben sem létezik abszolút igazság, nem gond, ha van, amivel nem értesz egyet. A Program nagyszerűsége abban is rejlik, hogy ha csak egy értéke is szimpatikus számodra, már azzal is rengeteg változást idézhetsz elő.
Például, ha csak az ivartalanítás fontosságával értesz egyet, és ivartalaníttatod a kutyádat, máris hozzájárultál a kutyád egészségesebb életéhez.
Akár a te, akár más kutyák veszélyeztetésének elkerüléséhez.
Több száz kutya szenvedésteli életét előzheted meg azáltal, hogy kevesebb kutya születik. Így, akik már életben vannak és gyepmesteri telepeken, menhelyeken várakoznak évek óta, nagyobb eséllyel kerülhetnek szerető családba.
Az ivartalanítással saját magadat is megkíméled rengeteg gondtól, problémától, így áramlóbban kapcsolódhatsz a kutyáddal egész életén át.
Látod, már csak ezzel az egy cselekvési ponttal, az ivartalanítással is a lehető legtöbbet tehetsz egy Kutyabarát Magyarországért!
Nagyon örülünk, hogy egy húron pendülünk és számodra is motiváló, inspiráló a Program.
A legtöbbet azzal teheted, ha minél több emberhez eljuttatod a hírét az ingyenes tanulási, fejlődési lehetőségnek és megosztod családtagjaiddal, rokonaiddal, barátaiddal, ismerőseiddel.
Ezen túl az alapértékek és célok szerinti életvitellel:
tudatosan választasz – akár örökbe fogadsz, akár tenyésztőtől vásárolsz – kutyát,
szocializálod és értőn-érzőn kapcsolódsz vele,
felelősen ivartalanítod,
magabiztos ismereted van arról, hogy ki a valódi szakértő kutyatenyésztő,
önkéntességgel, adománnyal segítesz egy vagy akár több állatotthont és hangsúlyozod az örökbefogadást,
és mindezzel példát mutatsz, követendő példa vagy másoknak.
Ha anyagilag is támogatnád a Kutyabarát Magyarországért Programot, akkor azt ide kattintva, adományként megteheted:
12 éves korom óta elhivatottan tanulok a kutyaoktatás, és 20 éves korom óta az önismeret terén. 10 évet töltöttem az állatvédelemben, majd dolgoztam kutyaiskolákon.
2013-ban Angliában, Londonban voltam kutyaoktató, ahol addigi tapasztalataim és ottani munkám során dolgoztam ki a Láthatatlan Póráz Módszer alapjait.
Itthon 2015-től saját márkát építve szerveztem a kutyaoktató képzéseimet, melyen 10 év alatt, 20 csoporttal, több mint 300-an vettek részt. Közülük 50 kutyaoktató dolgozik a Láthatatlan Póráz Módszer szemlélettel az országban és a határokon kívül.
27 év alatt több mint 1000 gazdi-kutya párossal dolgoztam egyéni és csoportos folyamatokban. 2018-ban megálmodtam és 2025-ben elindítottam a Kutyabarát Magyarországért Programot.
Add meg a felhasználónevedet, vagy e-mail címedet. Kapni fogsz egy emailt a jelszó visszaállításról szóló instrukciókkal.